Az előbb felhívott egy tanácsadó cég. A tanács miatt. Kérdeztem, hogy én adjak vagy ők fognak. Nem értette. Ez befektetés. Gondoltam-e már a nyugdíjra. Gondoltam. Miért, én is ezen a területen dolgozom? Nem. Illetve igen. Milyen területen lehet még dolgozni ezen a területen? Nem? Ha egyszer gömb alakú terület.

De most megjött a pidza.

---

Jó volt. Vagy mondjuk nem volt rossz.

Hogy akkor én miben tudnék tanácsot adni, és hallom, ahogy mosolyog. Most megfogott. Elképzelem, hogy tényleg megfog, azt is hozzáképzelem, hogy a világ legjobb nője, vagy a második legjobb, viszonylag nagy csöcsök, inkább mellek, kerek mellek, meredő mellbimbók, barnára sült test, egyenletesen barna, érzékenyebb helyeken feszülten várakozó, hibátlan bőr, diszkrét lágyék, szerelmes combok, pompás fenekén simul a tanga, ahogy a gurulós széken unalmában pucsítgat, miközben elszabadult fürtjei pajkosan tekergőznek a headsettel.
Vajon mimet fogná meg legelőször.

öö...
Bármiben. Milyen kérdései vannak?

őő... tehát a befektetés, akkor ha meggondolom magam, vagy ha úgy alakul, akkor ezen a számon hívjam bármikor

.
Szerintem este felhívom.

(dehogy hívom bazmeg)

Szívás

Erkély, az erkélyen ülök.

Az erkélyen állok, oda megyek,

onnan jövök, az erkély

egy házon áll, nem lóg ki,

nincs veszély, kihajolni

sem lehet.

Csak a látvány találkozik veled.

A látvány, ami az emberek.

Minek jársz oda, kérdezem,

cigizni, mondom, ott lehet,

nem lehet rágyújtani odabent,

megfulladnak a lakók,

a feleségem és a gyerek.

És akkor a kisszobában részegen,

egy palack festéket elfújva? -

kérdezem.

Más. Olyat lehet. Olyankor magamra

lehelem. Lehetetlen vagyok,

olyankor, meg ilyenkor is,

de jobban értem részegen.

Nem fullad meg senki sem.

Idebent? Semmi nincs.

Ők vannak bent, én idekint.

Szívok egyet s kínálom az idegent.

Kimetszés és foglalás

Vonatablakból foglal a ház.

Kimetsz a raktárépület,

nincs állandó akarat,

nincs üzenet, amit látsz.

Csak funkció van,

amit a vasút kimetsz,

hangjával együtt lép be

a létezés természetébe.

Farkasok üvölthetnének,

suhoghatna fenyves,

a vízesés is elég hangos,

kimetsz, de nem foglal ez se.

Ahogy a patak, a fa,

az út, vagy a pálya,

kimetsz, de nincs foglalása.

Az ember foglal és a lakása.

 Egézsékedegre!

 Kedves közönség!

Barátságos sürgöny, mennyit kap a macskahal? Telki tovább>> Tomot. Arsavin, megvettük, zsír a kebab, a tengervíz. Dzsudzsák a TOP 20 betűs névjegyét, huszonöt van belőle a világon.

Ilyesmik vannak ott.

MACSKAHAL

Raj on gól.

  Mindegy, mibe kerül!

Most már tényleg mindegy, teljesen.

Legyen benne keserűség, fordulat és bánat, meg szerelem, bazmeg, szerelem! Ha méltó jutalmak nem lehetnek meg kedvező véletlenek, legalább az legyen, bár a szerelem se ér semmit, ha albérlőként fogad és úgy néz vissza, valami olyanra, aki úgy ott, izé, hát vesztett.
De talán bejönnek rá a nézők.
Erre be.

Erre tessék! Itt látható a megérdemelt büntetés, ahogy mások töltik a poharunkba ki. Méreg. Méregetnek. Mennyit bírunk. Rajtuk öltöny van, rajtunk meg zakó és gatya.

Ez a mi új rajtunk. 

Fasza lesz, legalább nem kell keresni a nullát.
Rövid szünet, rövid barna, vagy szőke, vállig érő.

Vagy ősz, vállveregetve.

All rojt.

Realloaded

basszák meg a kerékpárosok az autósokat. és fordítva.

De azért persze örülök. Még jobban örülnék, ha lennének ebben a városban (országban, bolygón) embersávok, ahol az emberek közlekedhetnének bizonyos szabályokat betartva. Akik nem tartanák be, azok nem minősülnének embernek és nem használhatnák az embersávot. Ha mégis, akkor levágnák a fejüket.

Kellene továbbá hangosrobogósáv, és sportmotorsáv is, melyeket egy gyorsító szakasz után egymásra vezetnének ellentétes menetiránnyal. Ezt a közös szakaszt jól el kellene keríteni magas fallal, hogy a szétrepülő törmelék ne veszélyeztesse az emberéleteket.

De lehet, hogy simán az embersáv elég lenne. Csak jó széles legyen, hogy másnak ne nagyon maradjon hely.

A cikket Zz küldte, köszönöm. Nem olvastam el, csak a címét.

Köszönöm a felszabadító hétvégét!

Az elhangzott szavak hátterében a falon lévő szavak. Amiről a kép szól (részlet). Ami elhangozott, részben képtelen. Egészében hangulatos. És képessé tesz.

Napgyagyágyúzás, díszsortábortűz.

Kösz.

https://www.youtube.com/watch?v=OoYbWkguYE8&feature=related

 Aki leírja (kimondja) azt a szókapcsolatot, hogy 

kis hazánkban

az buzi.

(Ennyi. Még a szerény véleményem szerint, meg a megmondom őszintén-ről is fogok majd puffogni, de most nem.)

(Új sorozat indul ezzel. "Ezek hülyék" címmel. Tematikus, fasza lesz.)

Miért kérdezi meg minden boltban minden kasszírnő, hogy kicsit vagy nagyot, ha a megvásárolt javak bepittyentése után kérem, hogy számoljon még egy szatyrot is?

Oké, megkérdezi, gondolom be van ez is programozva, mint a pontgyűjtő kártya - csak egyszer jöjjön a főnök álruhában, aztán ha tőle nem kérdi, hiába öltözött az néhány hete halott emósnak, aki nyilván nem gyűjt, sőt, szemmel öl, ha hozzá szólnak, akkor bizony bukta van, fail, és kirúgás-, egyszerűbb tutira menni. A szatyornál meg vissza kell kérdezni, ezt már az állásinterjún is megmondták. De miért van meglepődve - és tényleg: döbbenet tükröződik ilyenkor az arcukon, mintha először hallanák, és soha nem képzelték volna, hogy ez megtörténhet - ha válaszolok?
Hát az kell, amibe belefér, amit vettem.
Ott van a kosárban, ő is láthatja, még a súlyát is tudja, az elmúlt húsz másodpercben egyesével megfogott minden darabot.

De nem. Csak néz, hogy akkor most milyen szatyrot akarok.

Tényleg ennyire messze esik a gondolkodás lehetőségének az árnyéka a boltosságtól? Nem hiszem, a gyerekek például ezen a szerepen tanulják a közgazdaságtant. (Mondjuk az orvosos népszerűbb is.) Meg hát ugyanez a boltos képes visszaadás közben másodpercek alatt pont annyival elszámolni a pénzt a javára, amennyit a rólam egy ránézéses mintavételből alkotott pszichológiai profil alapján még kockázatmentesnek ítél. De hogy a kicsi vagy a nagy szatyor, arra ötlete sincs.
Itt valami bűzlik.

- És egy szatyrot kérek szépen.
- Kicsit vagy nagyot?
- Amibe belefér ez, amit vettem.
- Ez itt a kicsi.

És igen, mindig megmutatja a kicsit. A sarkát kihúzza a kötegből, fintorogva nézi a hártyavékony nejlont meg a kosárban lévő tárgyakat és vár, hogy hogyan döntök.

Mindegy, mi van a kosárban, mindegy, melyik boltban vagyok.

Mi van ezekkel? 

 Tetszikelni az én régi szép időmben, amikor mai fiatalok voltam, az öreg nyanyákat lehetett.
Kellett. 

Azt kellett nekik mondani, amikor a piacon kipakolástól délig, öt órán keresztül visszajártak a pulthoz, mint a légy a szarra, hogy meg tetszik akarni venni azt a kurva zoknit végre idős hölgy? Vagy csak finnyogni tetszik, hogy a minta nem tetszik és miért két szám van ráírva, nem tetszik érteni? Ebből a világból már semmit nem tetszik?

Na, akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer egy pillanatig azt fogom gondolni, hogy ez a nyanyaság nekem tetszik, és hogy ez a mai világ, meg a fiatalok, ahhoz képest én már inkább régi öregek vagyok.

Márpedig egyszer valamelyik nap majdnem ez történt, de szerencsére észrevettem. Úgyhogy eldöntöttem, hogy rögtön haladok a korral inkább, bármennyire is undorítóan silány dolognak tűnik ez, és bármit is jelentsen valójában úgy egyébként. Így azonnal, pár nap megfontolt átgondolás után haladéktalanul kiteszem ezt az idegesítően hülye gombot ide.

Tetszik érteni? 

 Tizenhárom-harmincnyolckor, kedden. Tizenhetedikén. Milyen hülye időpont már, nem?

Tökmindegy. Már most sokkal jobb. Nem keresek munkát amúgy, van éppen elég. Állást még annyira sem, de ha valaki nem bír nyugodni, és mindenképpen engem akar, megpályázhat. Az önéletrajzom letölthető itt ni. 

 Almás pite szaga van a gyerekemnek. Állítólag ez babaszag, de hát tudjuk, mennyire lehet hinni az ilyen állítólagokban. Sokáig a Föld állítólag lapos volt, például. Mondjuk most meg állítólag majdnem gömbölyű.
Naugye.

Következetesen almás pite szaga van. Csodálatos!

Ma lőttem:

Vagy tényleg szélhámos! csaló! tolvaj! szarházi! és annyira, hogy valakinél kibaszta a biztosítékot ennyire.
Mondjuk én is ismerek egy olyan festőt, hogy rohadjon meg.

Matricázók, árajánlatot kérek!

Na, rágyújtok.

 Aki leírja, hogy XD, az gyökér.

Mi a rossebet jelenthet? Nyilván valami kacsintós szmájli, vagy nagyon nevetős szmájli, vagy teli szájjal kacsintós szmájli, háháhá. Eleve bármilyen szmájlit írni szerintem a harsány ostobo-gagyistoid vásári gyökérség félreértelmezhetetlen jele, na de azon belül is ez az ikszdé külön kurva idegesítő, hogy minden egyes alkalommal hamarabb elolvasom, hogy iksz-dé, minthogy felismerném, ez csak a marhabillog, nem kell elolvasni. Mindezt többnyire olyan szövegek végén, amiket úgyszintén nem kellett volna elolvasni. Hiába fogadom meg, mégis mindig belecsúszok a felhasználók által generált tartalom olvasásába. Mire észbe kapok, már ikszdé.

Amúgy is, így utólag, kellett nekünk ez az internet? 

Nem tudom, a szerkesztők szántszándékkal kódolták-e bele a termékbe az üzenetet, vagy az csak úgy belement, mert mindenben benne van, ami erről az országról szól, de én újra megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy az úgynevezett magyarok, de lehet, hogy általában az emberek, nem tudom, szóval hogy ezek vállalhatatlanul ostobák.

Tegnap még azt gondoltam, hogy el kell mennem ebből a városból. Most megnéztem ezt a szart, és megint tétovázok. Lehet, hogy nem is a városból, az egész országból, végleg.

Azt hiszem, igen.

Tizenhét éves voltam, amikor először leírtam magamnak: el.
Akkor még nem értettem.

Kicsit több mint ugyanannyi telt el.

Ideköt az igekötő, de talán mégis egyszerűbb megtanulni -mondjuk- angolul, mint itt maradni, lenni.

Nem akarok rólatok tudni.

 

 Hogy mi foglalkoztat mostanában, arról sajnos nem beszélhetek, mivel kockázatos lenne néven nevezni Évát, vagy akár az anyját, Évát, esetleg annak férjét, Zoltánt, nem beszélve Éva testvéréről, Éva fiáról, Zoltánról.

Naugye.

Egyébként Éva faszija István. (Ó, modern idők!)

Nos, ők laknak a lakásunkban.
Jelenleg ingyen. 

Ha végre sikerül kibaszni őket, megírom. De leginkább jutubsztárt csinálok belőlük, vannak fasza felvételeim.

És a végén kapnak tolókocsit, mint Szalacsi úr. Csak nekik nem kell a népi adakozásra várni, én veszem majd meg nagy kegyelmemben.

Járjatok jól! - ezt fogom mondani, és a kamerák kereszttüzében kigördítem a színpadról a kis geciket.

Csak várjatok.
 

Az összes hátulról-fentről-oldalról készült bírósági sajtófotót tönkretette az kis nyílhoz hasonlító fehér izé, ami Stohl András háta mögé mutat.

Nyilván megfordult a díszlettervezők fejében, hogy lesznek olyanok a tárgyaláson, akik fényképezni akarnak, és pedig nem csak a saját örömükre. Úgymond fotóriporterek. Rögzített helyzetből: nem az ügyességükön múlik, hogy honnan fotóznak. Igazán figyelhettek volna egy kicsit jobban a látványtervre. Egy ország szórakozását teszik tönkre a hülye fehér nyilukkal, folytonosan elterelve, csapdába csalva az átszellemült bűnhődés-fetisiszta nézők figyelmét, csorbát ejtve az önfeledt kárörvendés kiteljesedésén és megtörve a mindentszabad-ficsúrok példátlan bukása fölött érzett kéjes borzongás melegen pulzálva terjedő hullámait.

Ha direkt volt, üzenetnek szánták, akkor persze elnézést. Bár, jegyezzük meg, azért ennél szellemesebben és főleg igényesebben is utalgathatnának.
Egyértelműbben nem kell.

 Egyszer úgyis visszafoglalják a Földet.

530 millió éve szervezkednek a férgek, mára néhányuk emberi alakot is képes ölteni. Ezek bejárnak a munkahelyemre és vezető pozíciót töltenek be ott, melynek lényege, hogy minden helyzetben azt mondják: ez egyszerű. És hozzáteszik, hogy szívesen elmagyarázzák, ha nem értjük.

Emiatt én már be se járok. Mondjuk nem így terveztem, de egyelőre ott tartunk, fogalmuk sincs az orvosotudományoknak, mi bajom lehet. Vizsgálgatnak bő egy hete és csóválják a fejeiket. Nekem meg fáj, de túlélem. A tanácstalanok állományjavítója vagyok. Beteg egy állomány. Nyomokban fekélyt, vakbélgyulladást, általában bélgyulladást, vesekövet és egymásnak ellentmondó tüneteket tartalmazok.

Vagy bélférget. Ez egyszerű.