Balkan

 A Béka meg a Lúd

A Béka meg a Lúd a piac mellett találkoztak. A Lúd a lúdárus lúdja volt, de elszökött, a Béka meg kijött a patakból körülnézni, így futottak össze. Első látásra szimpatikusak voltak egymásnak, azonnal össze is barátkoztak. Mondjuk, nehezítette a barátkozást, hogy a Béka csak békául tudott, a Lúd meg csak lúdul, de a szimpátia erős volt, hát barátok lettek. Szép nyári nap volt, olyan kiránduló idő, úgyhogy elindultak a patak felé. Ekkor – a nyelvi nehézségek után – újabb probléma került a felszínre, a Béka ugyanis akármennyire is nagyokat ugrott, a Lúd meg bármennyire is kicsiket lépett, nem tudtak ugyanolyan sebességgel haladni. A Lúd sokkal-sokkal gyorsabb volt. Sokkal előbb is ért oda a patakhoz, mint a Béka. De sebaj, várt rá türelmesen. Amikor a Béka megérkezett, mivel végig rohant, rettenetesen fáradt volt, úgyhogy azonnal el is aludt. A Lúd ült a patak partján a Béka mellett és várta, hogy felébredjen, addig nézte a vizet, meg a parton a különböző növényeket. Csakhogy a Béka igen sokat aludt, úgyhogy mire végre nagy nehezen ébredezni meg pislogni kezdett, addigra a Lúd álmosodott el a sok nézelődésben, úgyhogy most ő aludt el. A Béka felébredt, nyújtózkodott, majd, mivel látta, hogy a Lúd elaludt, ült szépen mellette és nézegette a partmenti növényeket, meg a vizet, és várta, hogy a Lúd felébredjen a szunyókálásból. A Lúd szépeket álmodott, a Béka meg hagyta, hogy a gondolatai kedvükre kalandozzanak mindenféle vidám témák felé. Mire aztán a Lúd felébredt, a sok gondolkodásban meg nézelődésben a Béka egy kicsit elpilledt, úgyhogy meg se tudta várni, hogy a Lúd egy rendeset ásítson, hanem csendben elszunyókált. A Lúd megint ébren ücsörgött a parton, a Béka meg békésen szuszogott mellette. Most a Béka álmodott és a Lúd mélázott mosolyogva. Ezt így csinálták, egymás álmát vigyázva vártak, felváltva aludtak és gondolkoztak elég hosszú ideig, talán még most is ezt csinálnák, ha közben nem történik az, ami történt.

Az történt ugyanis, hogy a piacon a lúdárus is elgondolkodott és arra jutott, hogy nem jó az úgy, hogy ő eladja a ludakat. Hiszen nagyon szereti őket, ha meg eladja, már nem találkozhat velük többet. Ezért úgy döntött, hogy felhagy a lúdárulással, inkább valami mással keresi majd a kenyerét a továbbiakban. Elmondta a ludaknak a döntést (ő persze igen jól tudott lúdul, minthogy elég régóta volt már lúdárus), meg azt, hogy most hazamennek a piacról, és innentől otthon a ludak biztonságban lesznek. Kapnak enni, inni, kialmolja őket, ha kell, meg majd nagyokat sétálnak, sőt, kirándulnak, de el nem ad közülük egyet sem a jövőben, és más módon sem esik bántódásuk, mert ő vigyáz rájuk. A ludak persze nagyon örültek, és már indultak volna is haza a farmra, amikor a gazda észrevette, hogy egy lúd bizony hiányzik. És hát azonnal sejtette is, hogy az azért szökött el, mert nem akarta, hogy valaki megvegye. Ismerte jól, ez volt a leggondolkodósabb lúdja. Mindenképpen tudatni akarta vele, hogy megváltozott a helyzet, és most már nyugodtan hazajöhet. Úgyhogy megkérte a legöregebb és egyben legokosabb lúdját, menjen és keresse meg az elcsatangolt társát, és mondja el neki az örömhírt. Az öreg lúd – mivel okos volt és tapasztalt – hamar a patak felé vette az irányt, tudta ugyanis, hogy az elszökött lúd nagyon szeret a vízparton ücsörögve tanakodni meg mélázni. Rájuk is talált nemsokára. A Béka már ébredezett soron következő bóbiskolásából, a Lúd meg le-lecsukódó szemmel bambult a vízbe. A vendég érkezésére azonban kicsit összeszedték magukat és próbáltak éberen figyelni. Az öreg lúd elmondta nekik a gazdánál beállt kedvező fordulatot. A hírt a Lúd örömmel fogadta, a Béka egy szót sem értett az egészből (mert, ugye, lúdul volt), de látta, hogy a barátja örül, úgyhogy ő is mosolygott. A Lúd – örömmel, hogy hazamehet és otthon ilyen rendes gazdi várja – elkezdett készülődni az útra. A Béka is szedelőzködött, és eközben azt mondta a Lúdnak, hogy ő igencsak nagyon, sőt elmondhatatlanul boldog ettől a barátságtól, remekül érzi most magát. És csillogó szemmel mosolygott. Aztán azt is mondta még, hogy ugyanakkor már szívesen visszamenne a patakba, mert kezd igencsak kiszáradni a bőre. Reméli, nem haragszik meg a Lúd, de ő mégiscsak egy béka, nem lehet egész nap szárazon. Ráadásul a patakban van a többi béka, akik már várják, ilyen sokáig nem szokott távol lenni. A Lúd egy szót sem értett ebből (mivel békául volt), de látta, hogy a Béka boldogan mosolyog, úgyhogy ő is örült. Megölelték egymást, a Lúd elindult haza, a Béka meg beugrott a patakba. Azóta a Lúd és a Béka is egy kicsit gazdagabb, hiszen mindkettőnek van egy barátja, a Lúdnak a Béka, a Békának a Lúd, akire mindig jószívvel gondolhat.