Egész álló nap szombat volt. Még délután is. Ez az első ilyen nap, de most már figyelni fogok. Ahogy nézem, olyasmi helyzetbe jutottunk, mint amikor az egyszeri macska megdöglött. Csak néztük fönt a padláson márciusban, a kémény mellett volt egy kupac, annak mondtuk, hogy Lajos bazmeg, mér nem szóltál, hogy bezártunk? Akkori nevelőapámmal tettük végül lapátra a kisasszonyt, majd azzal bele egy fekete zsákba, mert stílszerünk volt azért mégis, nem ám valami snassz teszkós nyálonszatyorba. Ha volt akkor teszkó már egyáltalán, ezt sem tudom. Volt nevelőapám akkor éppen festőművész volt, de ezen a helyzeten az sem segített. Később király lett, talán az. De hát az idő ellenünk dolgozott. Főleg Lajos ellen, aki pedig okos macska volt, például lehetett vele főútvonal mellett sétálva elmenni a tóhoz, mert ha mondta neki az ember, hogy autó, akkor lelapított, és csak a mehetünkre indult el újra. De annyira nem volt okos mégse a marhája, hogy szóljon azon vélhetően november végi napon, hogy várjávárjá, ne zárd még be, pont itt egerészek. Biztos elaludt. A jó meleg kémeny mellett. Már büdös sem volt, mikor megtaláltuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.