Balkan

Ebédemet egy hétre előre megrendeltem egy olyan cégtől, aki abból él, hogy másoknak ebédet szállít ki előrendelés alapján máshova. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Én más vagyok, ők máshol vannak. Éhes voltam.

Aztán hétfőn rendben volt. Kedden meg nem. Kedden délelőtt közvetítőkön keresztül eljutott hozzám az üzenet, hogy ezúttal nem a bejáratnál, hanem a munkavégzésem helyéül szolgáló épülettel szemben lévő ház túlsó sarkán üzemelő gyógyszertárban vehetem át az aznapi ebédemet. Már ott van, mehetek érte. Furcsán néztem mindenkire, aki eszembe jutott. Ők sem értették.
Átmentem hát a patikába, kértem két levél elnézést, kikerülgettem a köhécselő gyógyulni vágyókat, megvártam, míg előkeresi a szemrevaló alkalmazott a privát hűtőjükből a kajámat, izzott a fülem, és távoztam.
Majd felhívtam a futárt. Kérdeztem. Hogy mit lehetne. Ő nyolckor jár erre. A munkahelyem kilenckor nyit. Akkor? Hőbörgött. De mégis. Egy? Kettő? A maga kajájért vissza, majd még én teszek hozzá kétszázat, nem? Oké, akkor lemondom. Nem kell, majd ő. Betelefonál. Visszjuttat. Visszhall. Tű dű dű dű..

Álljon itt a levél, melyben a hangulatos telefonbeszélgetés után a céggel közöltem nyomorult lelkem görcseit:

Tisztelt * ételfutár!

*NEM MONDOM MEG MELYIK, A VÉGÉN KIDERÜL, MIÉRT NEM

Kollégájukkal folytatatott telefonbeszélgetés következményeként sajnálattal közlöm, hogy a folyamatban lévő ételrendelésemet visszamondom, és a továbbiakban nem tartok igényt az Önök szolgáltatására.

A probléma egyszerű: az ételt kiszállító futár kolléga nem tudja megoldani, hogy 9 óra után érkezzen a megrendelt étellel, még úgy sem, hogy viszonylag kései, 13, 14 órai időpontot is javasoltam kompromisszumként. Reggel nyolckor adja le az ételt a szomszédos gyógyszertárban -mindenféle előzetes egyeztetés nélkül-, amit érthetően nem fogadnak kitörő örömmel az ott dolgozók, illetve nekem is kellemetlen, hogy gyógyszerért sorban álló betegek között kell az ebédemet átvennem, sűrű elnézések közepette.

Kollégjuk felettébb udvariatlan hangnemben közölte, hogy nem tudja megoldani, hogy a "kajámat" kilenckor kézbesítse, mert neki nem éri meg, hiszen így is csak kétszáz forint körüli összeget kap az egész heti fuvarért (...).
Javasoltam, a szomszédos portát leadási helyként, de ez sem nyerte el a tetszését.
Ezek után megkérdeztem, hogy egyáltalán meg akarja-e oldani a porblémámat, vagy neki nem fontos, hogy a vevő elégedett legyen és fizessen. Azt a választ kaptam, hogy nem tudja megoldani, vegyem tudomásul, valamint további kérdésemre elmondta, hogy remekül meg lehet élni ebből így is, nincs szüksége a cégnek arra, hogy én is náluk költsek.

Nyilván arra sincs, hogy jó hírét vigyem az Önök szolgáltatásának.

A fentiekre való tekintettel nem várom meg a jövő hetet, hanem azonnal kérem a rendelésem törlését, holnaptól az ételt nem veszem át, a hátralévő 3 napra előre kifizetett összeget visszakérem.

Teszem mindezt erős sajnálkozással, hiszen az étel módfelett finom volt. Épp annyira, amennyire a futár modortalan.

(A rendelés adatai)

Amennyiben új futár veszi át ennek a körzetnek a kiszállításat, aki alkalmazkodni tud az átvevőhely nyitvatartási idejéhez, és modorban megközelíti az ételek színvonalát, kérem jelezzék, vélhetően újra Önöktől fogok rendelni.

Jó munkát és üzleti sikereket kívánva,
tisztelettel:

aláírtam

Na, most fog kiderülni.

Mintegy két óra múlva felhívott a cég egy munkatársa, és élvezhető stílusban, kellemes, keletközépnyugateurópai hangvételt megütve elnézést kért, biztosított róla, hogy ez így szerintük se teljesen jó, majd elém tárta, hogy egy másik futár tudná kézbesíteni a holmit a délelőtti órákban, megfelel-e nekem. Naná! Természetesen megfelelt.
Úgyhogy a dolog megoldódott, ezért marad titok a cég neve, a futár neve meg nem érdekes, bár a számát szívesen közkézre adnám.



A kérdés, ami nyitva maradt:

Vajon csak velem volt-e ilyen irdatlan paraszt a kiszállítás intézésével megbízott véglény? És ha nem, ha mással is, vajon csak én szóltam-e? És ha nem, hanem más is, akkor miért nem rúgták még ki, ha meg igen, azaz csak én szóltam miatta -és ez a valószínűbb-  akkor meg hogy van ez, kedves fizetővendégek, kedves fogyasztótársak?

Szopunk, szopunk?
Ki kéne má köpni, nem?

Teszem hozzá, a futárúr többek között azzal is érvelt (mikor presszionáltam, próbáljon már megoldást találni), hogy a szomszédos lakótelepen háromnegyed hatkor (reggel) kézbesíti az ebédet, és azt is átveszik.
Hát ki a faszom vagyok én, hogy nyolckor nem tudom átvenni?
Mármost csak megkérdezem: ki a rosseb kel fel (nem egy valaki, hanem többen, talán sokan) hajnalban, hogy átvegye az ebédjét? De leginkább miért?

A futár a tünet. A fogyasztók a betegség.
Tessék kérem udavriasan a padlóra köpni, ott, a helyszínen, és átmenni egy másik kocsmába, ha vizezik a bort! De legalább köpni, és szólni, hogy miért volt. Nem pedig inni a vizes lőrét, és utána hányni. Az utcán. Vagy a buszon. Vagy a blogon.


Puszi. köszi