Balkan

Este hét óra, Budapest, Rákóczi út, Blaha felé.
Az úton autók haladtak. Igen, haladtak. Rengeteg gépkocsitulajdonos vélte úgy ezen a kellemesnek már csak gyomorbántalmaim miatt sem nevezhető estén, hogy erre felé kell jönnie, sokan ezek közül el is jöttek, úgyhogy csakugyan nagy volt a tömeg, mégis haladtak, egész jó tempóban. Kétszer három sáv, mint ismeretes.
Gyalogátkelő cca 100 méterenként.
A fiatalember bátorítólag hátraintett az őt követő párnak, akik valóban ki is léptek a ház takarásából a vezéralak nyomában. A terhesnek nem látszó nő köldökig érő kabátkája és a csípő alatt kezdődő farmerkája között kilátszó derekán tekeredő aranylánc nem változtatott különösebben a történeten. Az egzotikumot erősítette benne. A férfi fél méterrel előrébb délcegen lépdelt még nedves zselétől fényes fekete haja alatt. Hetykén kiköpött oldalra, vélhetően a miheztartás, illetve szintén az egzotikum végett.
Tervük láthatóan az volt, hogy átkelnek az úton.
A vezér megkezdte a forgatag szétválasztását. Éppen két zebra között félúton. Eképp: bátran a közeledő autók felé mozdulva (de azért visszaugorni bármikor készen), jobb kezét felemelve, azzal szükség szerint lefelé integetve kiáltozta édeskés hangján a varázsigét, hogy ájmeg bázzeg, ájmámeg bázzeg.
Látványos fényeffektusok, harsonaszó, gumifüst, éljenzés! A prezentáció jól sikerült. Nagyokat hahotázva érkeztek át a túlsó oldara, úgyogy nyilván ők is élvezték. A gépjárművezetők biztos! Az irányonként három-négy padlófékes megállásból természetesen azonnal több lámpaváltásnyi dugó alakult ki hátrébb, ahogy az a motorizált közlekedés természetéből tudományosan következik.
A kerületi csodatévőt és rokonait azonban ez nem zavarta, maximum utóbbiak közül az édesanyját, aki zavarban lehett, akárhol is volt, hogy ennyien gondolnak rá egyszerre.