Balkan

Közérdekű átbaszós történet következik, ami nem történt meg.
A köz érdekében.
És egyébként is, egyszer már megtörtént.

Péntek reggel félkilenc (késésben), Föld, Európa, Budapest, Baross tér. Kelek át a zebrán, gondolataimban ingadozok a ma mindenképpen elintézendő feladatok lajstromozása és egy odaadó női főszereplővel lebonyolított önfeledt szopás részleteinek finomítgatása között. A gyalogosoknak egyikhez sem volt közük, rájuk tehát nem fordítottam különösebb figyelmet. Ezért is furcsa, hogy feltűnt a szembe jövő méretes testű, közepesen pigmentált bőrű, úgy nevezett járókelő. Kevésbé píszín: kövér cigány faszi. Egyszerű, de rendezett, ruházat, ápolt arcszőrzet, semmi különös. Biztos nézett már messziről, úgy furakodott be a meló meg a szopás gondolatfolyamai közé.

Fél szemmel monitoroztam a pályáját, lássuk mit akar: pénzt, cigit, infót, vagy életet? Alig észrevehetően úgy ívelt, hogy szembe kerüljünk. És akkor, két lépés távolságnyira voltunk, amikor lehajolt, kezét a járda aszfaltja felé nyújtva. Nem láttam ott semmit. Meg addigra be is ugrott a sztori régről. Felegyenesedett, kezében jól láthatóan egy gigantikus aranygyűrűt tartott, és azt mondta: "Szerencse".

Mentem tovább. Még annyit megjegyeztem neki, hogy: Szerencse, mi? Persze.

Anyám egyszer beszopta ezt, évekkel ezelőtt. Ő megállt, az ember felegyenesedett, a kezében tartott hatalmas karikagyűrűre nézve azt mondta, hogy: Szerencse! A mutternak meg minden arany, ami fénylik alapon eljárt a feje. A faszi mondta neki, hogy nagy szerencse, de neki most inkább a pénz kéne, úgyhogy eladná. Édesanyám meg boldogan megvette háromezerért. Egyből az ötvöshöz rohant, addig volt boldog. Ott derült ki számára a nyilvánvaló: réz.

Úgyhogy, én szóltam. Tessék körültekintően talált szerencsét vásárolni az utcán.