Balkan

(Nyugat-) németes a rend a Westend háza táján. Évi egyszer-kétszer előfordul, hogy betévedek. Mármint ebbe a boltba, Éviről szó sincs. Randiról igen, vele voltam, pinanyí szakállnyírót, topánt, meg miegymást vásárlandó. Szóval kimentünk a Westend Lehel útra nyíló kijárata előtti térre két etap között (cipőnézés és cipőnézés) cigarettázni egy jót. A közel orkán erejű szélre, összefüggésben a cigarettasodrásban eddig megszerzett rutinom csekély voltára való tekintettel a tér közepén elfoglalt vasasztal-vasszék pozíciónkat hamar feladtuk és az oldalsó lépcső tetején, viszonylagos szélárnyékban foglaltunk helyet.


Blázt meggyúrtam, vígan szállt a füst már pár slukk óta, mikor is  közvetlenül a hátunk mögött biztonságiőr hangon azt mondta egy biztonsági őrnek látszó fáradt férfi, hogy:

oda le lehet menni, ott lehet leülni.

Lenéztünk oda le, és valóban, ott voltak az asztalok, meg a székek, pont, ahogy mondta. Nem szándékoztam túl nagy részletességig beavatni az általunk használt döntésmechanizmus logikájába, hogy megérthesse, miért is nem ott lent, hanem inkább itt fönt, úgyhogy már készítettem a mondatot, mellyel megköszönöm szépen, hogy felhívta figyelmünket a lehetőségre. De újra szólt, további pontosításként közölve, hogy:

itt nem lehet ülni, oda le lehet menni, ott lehet.

Megnéztem az embert jobban, és mivel nyilvánvalóan nem volt részeg,  megkérdeztem, komolyan gondolja-e, hogy nem ülhetünk a lépcsőn, és ha igen, miért? Egy pillanatig sem tétovázott, látszott, hogy a válasz régóta kész. Gyakorlottan adta elő a súlyos érvet, hogy:

mert itt közlekednek.

Mármost az alatt a négy-öt perc alatt, amit ott töltöttünk,  egyetlen árva földlakó sem haladt se le, se föl azon a lépcsőn, de ha véletlenül a szumó világbajnokságra érkező kínai válogatott óhajtott volna utat törni magának mellettünk, még azoknak is király - király - adj - katonát üzemmódban, élő láncot alkotva kellett volna haladniuk, hogy valóban útban legyünk a szélesen terpeszkedő grádicson. Vettem is már a nagy levegőt,  majd' beszippantottam a legközelebbi vasasztalt, hogy ezt a meglátásomat, meg azt a néhány modortalanságot, ami hiretelen eszembe jutott a tudomására hozzam, amikor halkan hozzátette, hogy:

meg rámszólnak.

Vetettem egy pillantást a fülébe telepített Úr Hangja készülékre, aztán fölálltunk, hogy oké, értjük, akkor nem itt ülünk. Külön megköszönte, meg hogy elnézést, és mi meg perszét, semmigondot dünnyögve elódalogtunk. Mondjuk átfutott az agyamon, hogy elkérem a mikrofonját és mondok pár kellemetlenséget a főnökének, aki ilyen faszságokat duruzsol a fülébe. Már miért ne ülhetnénk a lépcsőn, mi a tököm ez, katonai kollégium, vagy mi? Dehát ugye, minek.

A következő cigiszünetben immáron jól idomított fogyasztóként a kijelölt helyre telepedtünk, előírásszerűen. Szépen ráláttunk a térre, asztalok, székek, padok, emberek, és az őr. Enyhe délnyugati szél, tizenkilenc fok, derült ég, nincs esemény. Mi meg fújtuk a füstöt, és boldogsággal töltött el a tudat, hogy mindent úgy csinálunk, ahogy kell. Kezek az asztalon, derék egyenes, talpak a földön, halk, illedelmes beszéd. Büszkén pillogtunk az őrbácsira, hogy ugye látja...

És akkor a rend őrzője, ahogy ott a lépcső tetején, fürkész tekintetét területén körbehordozva állott, fülében a Hanggal, látszott, hogy újra lecsapni készül. Metsző pillantását a tér túlsó szélén elhelyezkedő padig követve egy bakfis párocskára esett a fókuszom. A fiú a padot lovaglóülésben maga alá véve ült, a lány hanyatt, felhúzott térdekkel, fejét a fiú ölében nyugtatva feküdt. Orális közösülésre alkalmatlan testhelyzet, hacsak nincs egy száj a lány tarkóján is. Nekem ez futott át az agyamon, mialatt az őr odért, nekik nem tudom mi, de miután megállt a padnál és szózatot intézett hozzájuk, a lány felült, a fiú pedig tanácstalan döbbenettel az arcán a száját mozgatta, láthatóan retorikai bravúrt remélve magától.

Jelenet vége, őr el, lány zavartan vigyorog, és ültében a hebegő fiúnak dől, szigorúan maximum 44,9 fokos szögben.

A helyes viselkesésről szóló kiadványt kerestük, de nem állt rendelkezésre, úgyhogy maradtunk még egy darabig, hátha kiderül, mit nem lehet még csinálni egy ilyen rendes pláza környékén. Sajnos továbbra is sötétben tapogatózunk (az biztosan tilos!).

 
Bronz költőknek macskát a padra nyomni Tilos!

 
Nem teljeskörű felmérésünk alapján azt mondhatom, hogy a lépcső tetjén megállni -rövid időre- szabad, a babakocsisoknak és kerekesszékeseknek épített rámpán egyszerű gyalogosként haladni szintén megengedett, de legalább is nem von maga után azonnali figyelmeztetést. Láttunk olyan embert is, aki a lépcsőn egy pillanatra megállt, a nála lévő palackból ismeretlen összetételű sárga folyadékot ivott, majd továbbhaladt, de ő is megúszta. Nevetgélés, mobiltelefon használata, a lépcsőn a korlátba való kapaszkodás mellőzésével megvalósított közlekedés úgyszintén elfogadott, de legalább is megtűrt tevékenység. Más nem derült ki.

Tekintettel arra, hogy a szabályok nem ismerete nem mentesít azok betartásának kötelezettsége alól, ezúton kezdeményezem, hogy a Westend környékén tanusítandó helyes viselkedés alapszabályait és részleteit a fogyasztók -tapasztalataikra támaszkodva- gyűjtsék egybe. (Ha esetleg mégis létezik egy szabálykönyv, ami a Westend részről megfogalmazott direktívákat tartalmazza -esetleg a kihágásokhoz tartozó büntetési tételekkel együtt, azt meg küldje már el valaki. Köszi.)