Nem mondom, tényleg fáj a tüdőm, ebben igaza van. És a gyomrom is, igen, oké.
Én mondtam neki, könnyen van igaza puskából. Mondtam másnak is. Mindenkinek ezt mondom mostanában, egyszerű: azért, mert fáj a tüdőm és fáj a gyomrom. Ráadásul egyre rohadtabbul. Na, de erre föl ezt állapítani meg, hogy mert nem veszi be, meg mert nem kapok levegőt, azért mégiscsak nehezen nevezhető szokványos diagnózisnak. Mások nem ezt mondták. Furcsa.
Az tény, hogy mostanában egyre kevesebb olyan szó jut eszembe, amiben örömömet lelem. Ezért is írok ritkábban. Kevés a szó.
Na de, hogy megfulladnék, meg hogy nem veszi be a gyomrom!
Hiszen minden rendben van!
Éppen ma megint kaptam egy hitelt! Vagyis a menyasszonyom kapott helyettem, és én törlesztem, csak én már nem kapnék. Na, tehát az a lényeg, hogy kaptam. Adtak. Hej!
És hát van menyasszonyom, mások áhítoznak csak ilyesmire! Igaz nem hordjuk a gyűrűt azóta sem, illetve tegnap kérdésre válaszolva elmondta, hogy jól elvan velem, de ennél konkrétabb jövőképet nem sikerült. Gyereket nem akar szerinte nem tudja most még meddig, de szimpatikus vagyok neki, ezt érzem. Tehát jól elvan velem! Jól vagyok, tegyél le! Ez jó. Jól együtt lakunk! Időnként le is fekszünk egymással! És tényleg alig veszekszünk. Nagyon jól elvagyunk. Hej!
Amúgy meg megvalósítom önmagam! Reggeltől estig. Mikor hazaérek, éppen ezért már egy kicsit csakugyan fáradt vagyok, de meg vagyok valósítva rendesen.
És egyébként is van még két, vagy három másik barátom, akikkel majdnem minden héten küldünk egymásnak ímélt. Még olyan is van, akivel telefonáltam nemrég!
Sőt, az egyik barátom ékezeteket kezdett használni a blogján! De ez nem tartozik ide.

És sokan nem is válaszolnak.
Régről sem.
Nem vagyok annyira érdekes.

És vannak elképzeléseim a jövőről!
Kimegyek söré.