A magabiztosság a hülyék sajátja. - Ez kristályosodott ki ma bennem.
Felhívtam egy lányt, sose láttam, mindegy is, hogy hogyan, miért, kerítőmarketinges eszement ember működött a közre, kéretlenül, úgymond szpem, ide és oda egyaránt, csali, polenta, mittudomén, mindegy. Idióta hülye helyzet. Se bentmaradni, se kijönni. Nem kértem volna egy ilyet, ha csak egy választásom van is kérni.
De helyzetbe voltam hozva. Vagy inkább víve.
Beleszóltam, hogy haló. Volt tervem. Vagy két mondatnyi, és azzal nyugtattam magam a zöldgomb előtt, hogy túledzett csapat ólomlábakon mozog, ahogy a nálam sokkal sikeresebb futballabdisták még sokkal sikeresebb edzői mondani szokták, úgyhogy majd lesz valahogy. Elég ennyi terv. Valahogy lesz. Hát lett is éppen, de nem úgy. A túlságosan nem edzett lábaim a tervmondatok közül az első második felénél rezegtek, mint a léc. A hangom is. A gondolataim is. Én is. Ő is.
Aztán ez eltartott egy pár másodpercig, mások ennyi másodperc alatt másik világokat teremtenek, de ez is jó volt, zavarban lenni, bár más.
Végül nem tette le egyikünk se, órákig.
Márhogy összesen. Végül, összesen, szumma letettük.
Jó, maga biztos jó.
Szobrozunk majd, meg nézünk, mint a moziban. Várom, hogy féljek.
Biztosan hülye leszek.
Maga is.
___
Ápdét, és ezzel mehet is akkor a levesbe: két virágig, két kávéig, két filmig, két porlevesig nem lett meg a kulcs egymáshoz. Vakrandi, vaklárma, tűzriadó-gyakorlat, szikra nélkül.
Remek illatú lányka, remek formájú testbe zárva. Marad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.