Reggel a metrón. Unalmas kezdés. Napnak és történetnek egyaránt. És nem is lesz izgalmas. Csak végtelenül szomorú.

Szóval ott kapaszkodtam a sarokban mint egy helyzetközi megfigyelő, aki látott már eleget, úgyhogy inkább igyekszik nem is figyelni, kímélendő magát.

És akkor felszállt a közlekedős toposzhoz szükségszerűen tartozó úgy nevezett idős hölgy. Lila kalapban, bottal, nehézsúlyú szemüvegben.

Nem rinyált, nem remegtette a botját, nem nézett vádlón a többiekre, mert nekik még több van hátra, és nem próbált meg elesni. Felmérte a helyzetet, kis terpeszt vett fel és megkapaszkodott az üléssor végén lévő rúdban.

Mindkét széksoron öten ültek, javarészt nem idős hölgyek.

A kapaszkodót markoló kezéhez legközelebb eső helyen egy fiatalember petyhüdt bambán, mintha egy 96-os Popcorn Magazinból vágták volna ki. A kapaszkodó kézre rápillantott, de láthatóan nem eredményezett műveletet az agyában az információ. Na, a másik kézben lévő bottal kellett volna ezt a fiatalembert in medias res herén pöccinteni, aztán a homlokán lévő pattanást a bot gumitalpa segítségével fürgén, határozott mozdulattal kinyomni.

Ehelyett az idős hölgy tovább kapaszkodott. Talán nem is gondolt szadizásra, de ezt azért kétlem.

A szemközti padsor szélső helyén ugyancsak egy fiatalember ült, pattanása már nem volt, divatos arcszőrzete, meg újságja igen. Ezekből tekintett föl, megnézni a hölgyet. De a látottak nyomán nála sem indultak útnak impulzusok az agyban.

Mellette ült egy idős úr. Ő döbbenten tekintgetett a két köcsögre, fél megállónyi ideig nem kapott szikrát, majd felállt és átadta a helyét.

Még egy fél megálló, és az újság fedezéke ellenére a kis borzas megtört az utazók kollektív tekintetéből feléje áradó "a szádba kéne fingani, te köcsög" tartalmú üzenet hatására, fölállt, és arrébb sunnyogott.

Innentől mindenki az ülve maradt fiatalembert nézte. De az bírta. Biztos média szakra jelentkezett.

A következő megállóban felszállt egy nem annyira, de azért mégis idős hölgy, és megkapaszkodott mellette az üléssor végén lévő rúdban. Goto 10.

Kéremszépen, ha valaki tudja, mi játszódik a le a fejében ilyenkor ezeknek, árulja el! Ha a Kedves Olvasó szintén így szokott viselkedni, az még jobb, avasson be, hogy lehet kibírni ülve? Mire kell gondolni? (Le tudja írni?)

Lehet, hogy nem is kéne az ilyeneket leköpdösni az utcán?

Meg az olyanokat, akik szórják a szemtetet, ahol vannak, hiszen már nem kell. Meg az olyanokat, akik a járdára fröccsentik taknyos turhájukat. Meg az olyanokat, akik falra festik ostoba létük értelmetlen és gusztustalan üzeneteit.

Nem mindenkit, csak az olyanokat akik deklarálják -mit deklarálják! ordítva okádják- hogy semminek sem tekintik azt, ami nem ők.

Szerintem de.

Ebédemet egy hétre előre megrendeltem egy olyan cégtől, aki abból él, hogy másoknak ebédet szállít ki előrendelés alapján máshova. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Én más vagyok, ők máshol vannak. Éhes voltam.

Aztán hétfőn rendben volt. Kedden meg nem. Kedden délelőtt közvetítőkön keresztül eljutott hozzám az üzenet, hogy ezúttal nem a bejáratnál, hanem a munkavégzésem helyéül szolgáló épülettel szemben lévő ház túlsó sarkán üzemelő gyógyszertárban vehetem át az aznapi ebédemet. Már ott van, mehetek érte. Furcsán néztem mindenkire, aki eszembe jutott. Ők sem értették.
Átmentem hát a patikába, kértem két levél elnézést, kikerülgettem a köhécselő gyógyulni vágyókat, megvártam, míg előkeresi a szemrevaló alkalmazott a privát hűtőjükből a kajámat, izzott a fülem, és távoztam.
Majd felhívtam a futárt. Kérdeztem. Hogy mit lehetne. Ő nyolckor jár erre. A munkahelyem kilenckor nyit. Akkor? Hőbörgött. De mégis. Egy? Kettő? A maga kajájért vissza, majd még én teszek hozzá kétszázat, nem? Oké, akkor lemondom. Nem kell, majd ő. Betelefonál. Visszjuttat. Visszhall. Tű dű dű dű..

Álljon itt a levél, melyben a hangulatos telefonbeszélgetés után a céggel közöltem nyomorult lelkem görcseit:

Tisztelt * ételfutár!

*NEM MONDOM MEG MELYIK, A VÉGÉN KIDERÜL, MIÉRT NEM

Kollégájukkal folytatatott telefonbeszélgetés következményeként sajnálattal közlöm, hogy a folyamatban lévő ételrendelésemet visszamondom, és a továbbiakban nem tartok igényt az Önök szolgáltatására.

A probléma egyszerű: az ételt kiszállító futár kolléga nem tudja megoldani, hogy 9 óra után érkezzen a megrendelt étellel, még úgy sem, hogy viszonylag kései, 13, 14 órai időpontot is javasoltam kompromisszumként. Reggel nyolckor adja le az ételt a szomszédos gyógyszertárban -mindenféle előzetes egyeztetés nélkül-, amit érthetően nem fogadnak kitörő örömmel az ott dolgozók, illetve nekem is kellemetlen, hogy gyógyszerért sorban álló betegek között kell az ebédemet átvennem, sűrű elnézések közepette.

Kollégjuk felettébb udvariatlan hangnemben közölte, hogy nem tudja megoldani, hogy a "kajámat" kilenckor kézbesítse, mert neki nem éri meg, hiszen így is csak kétszáz forint körüli összeget kap az egész heti fuvarért (...).
Javasoltam, a szomszédos portát leadási helyként, de ez sem nyerte el a tetszését.
Ezek után megkérdeztem, hogy egyáltalán meg akarja-e oldani a porblémámat, vagy neki nem fontos, hogy a vevő elégedett legyen és fizessen. Azt a választ kaptam, hogy nem tudja megoldani, vegyem tudomásul, valamint további kérdésemre elmondta, hogy remekül meg lehet élni ebből így is, nincs szüksége a cégnek arra, hogy én is náluk költsek.

Nyilván arra sincs, hogy jó hírét vigyem az Önök szolgáltatásának.

A fentiekre való tekintettel nem várom meg a jövő hetet, hanem azonnal kérem a rendelésem törlését, holnaptól az ételt nem veszem át, a hátralévő 3 napra előre kifizetett összeget visszakérem.

Teszem mindezt erős sajnálkozással, hiszen az étel módfelett finom volt. Épp annyira, amennyire a futár modortalan.

(A rendelés adatai)

Amennyiben új futár veszi át ennek a körzetnek a kiszállításat, aki alkalmazkodni tud az átvevőhely nyitvatartási idejéhez, és modorban megközelíti az ételek színvonalát, kérem jelezzék, vélhetően újra Önöktől fogok rendelni.

Jó munkát és üzleti sikereket kívánva,
tisztelettel:

aláírtam

Na, most fog kiderülni.

Mintegy két óra múlva felhívott a cég egy munkatársa, és élvezhető stílusban, kellemes, keletközépnyugateurópai hangvételt megütve elnézést kért, biztosított róla, hogy ez így szerintük se teljesen jó, majd elém tárta, hogy egy másik futár tudná kézbesíteni a holmit a délelőtti órákban, megfelel-e nekem. Naná! Természetesen megfelelt.
Úgyhogy a dolog megoldódott, ezért marad titok a cég neve, a futár neve meg nem érdekes, bár a számát szívesen közkézre adnám.



A kérdés, ami nyitva maradt:

Vajon csak velem volt-e ilyen irdatlan paraszt a kiszállítás intézésével megbízott véglény? És ha nem, ha mással is, vajon csak én szóltam-e? És ha nem, hanem más is, akkor miért nem rúgták még ki, ha meg igen, azaz csak én szóltam miatta -és ez a valószínűbb-  akkor meg hogy van ez, kedves fizetővendégek, kedves fogyasztótársak?

Szopunk, szopunk?
Ki kéne má köpni, nem?

Teszem hozzá, a futárúr többek között azzal is érvelt (mikor presszionáltam, próbáljon már megoldást találni), hogy a szomszédos lakótelepen háromnegyed hatkor (reggel) kézbesíti az ebédet, és azt is átveszik.
Hát ki a faszom vagyok én, hogy nyolckor nem tudom átvenni?
Mármost csak megkérdezem: ki a rosseb kel fel (nem egy valaki, hanem többen, talán sokan) hajnalban, hogy átvegye az ebédjét? De leginkább miért?

A futár a tünet. A fogyasztók a betegség.
Tessék kérem udavriasan a padlóra köpni, ott, a helyszínen, és átmenni egy másik kocsmába, ha vizezik a bort! De legalább köpni, és szólni, hogy miért volt. Nem pedig inni a vizes lőrét, és utána hányni. Az utcán. Vagy a buszon. Vagy a blogon.


Puszi. köszi

Alom

Nem volt nagy ugy egyebkent. Viszont elso latasra kopott. De aztan visszahuzodott arcom elol a sok korom, es kiderult, hogy a latszat ellenere ez nem ol. Kiprobaltam, osszemelegettunk hamar. Olelese, tartasa jo volt, bar egy kicsit szoros, de a markaban izzott a bor. Valami elerhetetlen oromrol zuhantunk, nem volt problema koztunk, ekkor meg bizalom szinten sem.
Szetrobbant az agy, ahogy becsapodtunk. Osszegyurt roncsok. Sokaig tartott. Aztan persze hamar megjelent egy kerek.
Aztan jott a tobbi, mint egy alom. Gyorsan tortent.
Egyszer csak egy tucat fos csapat fogadott, a reszletek zavarosak.
Nehez volt a felallas mellett erre is figyelni, nem is nagyon ment.
Mindenki el. Labadozas.
Aztan nagy ho, egesz vegig nyalas ido. Elolrol: megint okor. Megint kerek.

Bezarulnak a korok.

Álom autóval

Nem volt nagy úgy egyébkent. Viszont első látásra kopott. De aztán visszahúzódott arcom elől a sok korom, és kiderült, hogy a látszat ellenere ez nem ól. Kipróbáltam, összemelegettünk hamar. Ölelése, tartása jó volt, bár egy kicsit szoros, de a márkaban izzott a bőr. Valami elérhetetlen oromrol zuhantunk, nem volt problema köztünk, ekkor meg bizalom szinten sem.
Szétrobbant az agy, ahogy becsapódtunk. Összegyűrt roncsok. Sokáig tartott. Aztán persze hamar megjelent egy kerék.
Aztán jött a többi, mint egy alom. Gyorsan történt.
Egyszer csak egy tucat fős csapat fogadott, a részletek zavarosak.
Nehez volt a felállás mellett erre is figyelni, nem is nagyon ment.
Mindenki él. Lábadozas.
Aztán nagy hó, egész végig nyálas idő. Elölről: megint ókor. Megint kerék.

Bezárulnak a korok.

Álom asszonnyal

Nem volt nagy ügy egyébként. Viszont első látásra köpött. De aztán visszahúzódott arcom elől a sok köröm, és kiderült, hogy a látszat ellenére ez nem öl. Kipróbáltam, összemelegettünk hamar. Ölelése, tartása jó volt, bár egy kicsit szőrös, de a markában izzott a bor. Valami elérhetetlen örömről zuhantunk, nem volt probléma köztünk, ekkor még bizalom szintén sem.
Szétrobbant az ágy, ahogy becsapódtunk. Összegyúrt roncsok. Sokáig tartott. Aztán persze hamar megjelent egy kérek.
Aztán jött a többi, mint egy alom. Gyorsan történt.
Egyszer csak egy tucat fos csapat fogadott, a részletek zavarosak.
Nehéz volt a félállás mellett erre is figyelni, nem is nagyon ment.
Mindenki el. Lábadozás.
Aztán nagy hő, egész végig nyalás idő. Elölről: megint ökör. Megint kérek.

Bezárulnak a körök.

aranyhaj.blogspot.com 

lazulj! · http://vacationinhungary.blogspot.com/